Búcsú a kis templomtól

Egy kelenföldi őslakos alábbi levele emlékeztessen minket az 1930-ban épített kápolnára. (Szent Gellért Értesítő 1993. 1. szám. 13. oldal.)

Ha költő lennék, nagyon szép és megható szavakkal fejezném ki hálámat azokért a sok-sok, drága kincsnél többet érő órákért, napokért, eseményekért, amikben a jó Isten engem és hozzátartozóimat részesítette a régi kis Szent Gellért Plébánia templomban több, mint öt évtizedig.

Gyermekkoromban itt izgultam, készültem és végeztem el az első szentgyónásomat, az Úr Jézust itt fogadtam legelőször szívembe. Szüleimmel, testvéremmel, majd később férjemmel ide siettünk eleinte még gyalogszerrel, majd autóbusszal – a szentmisékre, körmenetekre, összejövetelekre. Keresztfiamat, majd fiamat itt tartottuk keresztvíz alá Ennek a templomnak atyái tanították, vezették őket a keresztény élet útjára, segítették az első szentségek kegyelmeiben részesülni.

Köszönöm Uram, ezt a sok-sok kegyelmet, köszönöm a férjem halála miatti szomorúságomban kapott vigasztalást, amiben itt részesültem ebben a düledező kis templomban, melynek harangjai 1992. december 24-én éjszaka kondultak meg utoljára.

Azért kondultak meg utoljára, mert, Uram, a Te segítségeddel és plébános Atyánk áldozatos közreműködésével elkészült egy új templomunk, ahova égő gyertyával kísértük át az Oltáriszentséget a karácsonyi éjféli misére.

Köszönöm Uram, hogy ezen én is részt vehettem.

Egy kelenföldi őslakos
Szné

Vélemény, hozzászólás?