Adventi hangverseny

Adventi hangversenyt ad december 8-án, szombaton 19:00 órakor a Szent Gellért-templomban a Budapesti Monteverdi Kórus. Műsoron: barokk, klasszikus, romantikus és kortárs zeneszerzők művei. Közreműködik: Aszódy Gyöngyi, Burkus Boglárka, Járai Márta, Nagy Györgyi, Ágoston Ferenc, György Norbert, Horváth Csaba, Kóbor András, Krasznai Gáspár. Vezényel: Kollár Éva

Jelezze facebook eseményünk, ha eljön. Hívja meg ismerőseit is.

https://www.facebook.com/events/2199073070157145/

Az együttes az egyik legismertebb félhivatásos kórus Magyarországon és Európában. Számos díjat, NAGYDÍJAT nyert hazai és nemzetközi versenyeken. Gyakran készült fölvétel a kórussal magyar és külföldi rádiókban, televíziókban, és több CD jelent meg az együttessel a HUNGAROTON, a CARUS és a kórus saját kiadásában.
A Budapesti Monteverdi Kórus hangversenyeivel bejárta Európa minden országát. Számos meghívást kapott neves fesztiválokra, így például Briançon-ba, Genfbe, Vaison-la-Romaine-be (Choralies); Milánóba, a MITO Nemzetközi Fesztiválra, ahol a Sant’Ambrogio katedrálisban adott hangversenyt.
A kórus repertoárja igen széles, a reneszánsz polifónia mestereinek alkotásaitól kezdve, az európai századok legszebb a cappella és hangszerkíséretes műveit énekli. Műsorán szerepelnek a kiemelkedő oratorikus kompozíciók, mint Claudio Monteverdi Vespro della Beata Vergine, Johann Sebastian Bach h-moll mise, János passió, Magnificat; Joseph Haydn miséi és Teremtés című oratóriuma, Wolfgang Amadeus Mozart valamint Giuseppe Verdi Requiemje, Johannes Brahms Német Requiem című műve, Franz Schubert, Robert Schumann, Antonín Dvořak és más romantikus szerzők alkotásai. Az együttes nagy hangsúlyt fektet a kortárs magyar művek bemutatására is, – számos hazai és külföldi szerző darabját énekelte első előadásban.
A kórus több partner együttessel ápol barátságot, Németországban, Ausztriában, Olaszországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, épp úgy, mint Japánban (Voces Fidelis) és az USA-ban (California Redwood Chorale).

 

Vélemény, hozzászólás?